2011 – ChiBo – Gyerekek határok nélkül

ChiBoA Románia – Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében támogatott „Gyerekek határok nélkül” (ChiBo) című projekt elősegíteni kívánja a két ország (Románia és Szerbia) határ menti térsége kulturális életének fejlődését, és a határ két oldalán lévő szomszédos települések közötti egymásra figyelést.

A projekt a Szórvány Alapítvány vezetésével és a zentai „Ci-Fi” Civil Központ és a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum együttműködésével valósul meg. Lényege a határ két oldalán élő gyermekek közötti folyamatos kapcsolat kialakítása, az egészséges vetélkedés megteremtése. A projekt célja, hogy a közös programok keretében megismerjék egymást, barátkozzanak egymással, amely alapja lehet egy későbbi együttműködésnek is. A projekt meghatározó eleme az egymásról való kölcsönös tudás megszerzése – minél játékosabb keretben -, hiszen bár mindössze pár kilométer választja el a helyi közösségeket egymástól, mégis szinte semmit sem tudnak a másikról, annak kultúrájáról, értékeiről, illetve a határ két oldalán található közösségek hagyományairól.

Csapatjátékok – vetélkedők
– Sport (labdarúgás, röplabda, kézilabda, asztalitenisz, sakk)
– Természettudományos vetélkedők
– Helytörténeti körök
– Előadó művészet (szavalás, színpadi produkció, tánc, zene)
– Képzőművészet (rajzolás, festés, szobrászat)

Gyerekprogramok
– Középkori lovagi torna bemutató (haditorna, párharc, dobófegyver- és íjászbemutató, udvarhölgyek közreműködésével korabeli táncok megismertetése)
– Tudományos játszóházak szervezése (reáltudományok játékos bemutatása: robotika, elektrotechnika, kémia és öko-műhelyek működésével)
– Bábszínházi előadások (településetekre ellátogat a Temesvári Bábszínház társulata)
– Helytörténeti seregszemle (bemutatásra kerülnek a helytörténeti körök munkájának eredményei)

Romániából résztvevő települések:
Detta
Igazfalva
Lugos
Ótelek
Ötvösd
Szapáryfalva
Újmosnica
Újszentes
Végvár
Zsombolya

Szerbiából résztvevő települések:
Magyarcsernye
Magyarittabé
Magyarkanizsa
Muzslya
Padé
Szaján
Székelykeve
Torda
Törökkanizsa
Ürményháza

Bővebb információkért látogass el a projekt honlapjára:

www.banatkids.eu

romania-serbia_logoCommon borders. Common solutions. Investing in your future!

Romania-Republic of Serbia IPA Cross-border Cooperation Programme is financed by the European Union under the Instrument for Pre-accession Assistance (IPA) and co-financed by the partner states in the programme.

www.romania-serbia.net

The content of this webpage is not necessarily represent the official position of the European Union.