Újévi találkozó a Szórvány Alapítványnál

A cikk megjelenése: 2020. január 08, https://www.nyugatijelen.com/jelenido/temesvar_szeged_szupermaratont_inditananak_jovore.php

Írta: Pataki Zoltán

 

Január 7-én a temesvári Szórvány Alapítvány újévköszöntő találkozóra invitálta a civilszervezet munkatársait, barátait, a civil mozgalom jeles képviselőit, a médiák képviselőit a Kós Károly Közösségi Központban működő székházába. A jó hangulatú, kötetlen beszélgetés során szó esett a Szórvány Alapítvány rövid és hosszú távú terveiről, de napirendre kerültek a magyar közösség legégetőbb kérdései, kihívásai is.

Az Alapítvány elnöke, dr. Bodó Barna elsőként az anyaországi pályázati lehetőségekről, az új pályázati rendszer buktatóiról beszélt, amelyek – az EU-s források mellett – a civilszervezetek céljainak megvalósítását hivatottak segíteni. A Szórvány Alapítvány távlati tervei között szerepel a könyvtáregyesület létrehozása, amely az értékes magánkönyvtárak megmentését célozza és a jeles magyar személyiségek síremlékeinek feltérképezését és gondozását elősegítő egyesület létrehozása, amely a veszélyeztetett, családok révén már nem gondozott síremlékek megmentését tűzné ki céljául. A harmadik célkitűzés a 2021-es közös civil „nagypályázat” megvalósítása, amelyet a Szórvány Alapítvány a bánsági magyar civilszervezetek nevében nyújtana be a Magyar Kormányhoz és amelyben az Európa Kulturális Fővárosa projekt magyar vonatkozású tervei számára kérnének támogatást.

Kovács Katalin projektmenedzser a Szórvány Alapítvány jelenleg futó pályázatainak a helyzetéről számolt be, amelyeknek többsége képzési központok létrehozásáról és közösségi épületek felújításáról szól, mint a zolti táborhely képzési központtá alakítása vagy a temesvári Kós Károly Közösségi Központban egy képzési központ létrehozása. A Szórvány Alapítvány egy magyarországi „kistestvért”, az Esélyt a Szórványnak Alapítványt is létrehozta, amelynek a székhelye a Békés megyei Nagybánhegyesen található ingatlanban van és amelyben egy kisebb befogadóképességű képzési központot alakítanak ki.

A találkozón részt vett dr. Erdei Ildikó iskolaigazgató, a Civil Tanács elnöke, Tamás Péter tb. magyar konzul, a Várbástya Egyesület elnöke, dr. Albert Ferenc ny. egyetemi tanár, a Szórvány Alapítvány alapító tagja, Szekernyés János helytörténész, a bánsági magyar kulturális örökség első számú szakértője, Miklósik Ilona ny. muzeológus és mások. A beszélgetés napirendjén volt a 2021-es Temesvár Európa Kulturális Fővárosa programokon való reprezentatív magyar jelenlét biztosítása, ami nagy kihívást jelent, mert a brüsszeli illetékesek számára fontosabb az LMBT (LGBT) kisebbség és a migránsok közösségének a bemutatása, mint a bánsági nemzeti kisebbségek több évszázados hagyományainak a megismertetése a nagyvilággal. Az érdekes javaslatok között szerepelt egy Temesvár–Szeged szupermaraton és kerékpáros túra elindítása 2021-ben, az Arad–Békéscsaba szupermaraton mintájára.