Tácházsorozat Temesváron

A cikk megjelent: https://www.petofiprogram.hu/hirek/tachazsorozattemesvaron

Írta: Kovács János, Petőfi Ösztöndíjas

 

Temesváron igen mozgalmas a néptáncos élet. Most már az állandó táncházban is lehetőség nyílik a néptáncolásra.

Temesváron a néptáncmozgalom nagyon szépen, tartalmasan működik. Ezt a mozgalmat azok a néptáncegyüttesek segítik, amelyek a magyar nyelven (is) oktató iskolákban működnek, vagy magyar kulturális szervezetekhez tartoznak. Mondhatom, hogy itt a néptánc megmozgatja az egész pici gyerekektől a diákokon és egyetemistákon át a felnőttekig vagy akár az idős korosztályig sokakat.

Egy állandó táncház működtetése rég foglalkoztatta a helyi közösséget, ennek csupán anyagi akadályai voltak, amelyeket idén sikerült megoldani. A Szórvány Alapítvány magára vállalta ezt a feladatot és a Csoóri Sándor Programból támogatásban részesült az események megszervezésére. Már 2019-ben két alkalommal tartottak táncházat, amelyen az élő népzenét a magyarországi Talléros Együttes biztosította, februártól még 10 alkalommal kerül erre sor.