Shake Kvartett Pusztakeresztúron a Szórványgondnok program keretén belül
A Szórvány Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap támogatásával idén elindította immár a negyedik szórványgondnoki szolgálatát a Temes megyei Pusztakeresztúr településen.
Szombaton, november 19-én, 19:00 órai kezdettel a pusztakeresztúri kultúrotthonban a Temesvári Csiky Gergely Állami Színház Shake Kvartett zenekara lépett fel a „Húzd rá!” című előadásával. A zenés műsor a magyar kultúra és zenetörténet egyik közkedvelt és a mai napig élő műfajával, a népies műdallal, azaz a nótával foglalkozik. Teljes értékű színházi előadás, melynek során felcsendültek olyan ismert dalok, mint a Rózsalevél, a Hamis a rózsám, a Jaj de szép kék szeme van magának, a Nincsen abban semmi szégyen vagy a Nem élhetek muzsikaszó nélkül.