„Észak Koreából különösen jó hazajönni!”

A cikk megjelenése: 2015 március 27, www.nyugatijelen.com

Szerdai aradi találkozója után csütörtök este a temesvári Szórvány Alapítvány vendége volt Lukács Csaba világutazó újságíró, aki a Baráti Esték sorozat keretében tartott vetített képes előadást az Új Ezredév Református Központ konferenciatermében. Lukács Csabát, a Magyar Nemzet „haditudósítóját”, a Baptista Szeretetszolgálat önkénteseként a házigazda Gazda István lelkipásztor és dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke köszöntötték. Az utóbbi 15-20 évben Lukács Csaba eljutott a világ legnagyobb természeti katasztrófáinak a színhelyére és a legzártabb diktatúrák vasfüggönye mögé, de szerepet vállalt olyan kényes ügyekben is, mint például Nyírő József hamvainak hazahozatala.
Az előadó az észak-koreai és a bolíviai diktatúrák természetrajzáról, a Tóásó-ügyről tartott vetített képes előadást, amelynek során döbbenetes részteleteket tudtunk meg a kommunizmus egyik utolsó bástyájának kulisszatitkairól. „Észak-Koreából különösen jó hazajönni!” – mondta Lukács Csaba, aki már ötször járt a távol keleti országban és ott a szeretetszolgálat önkénteseként gyermekotthonokat, kórházakat látogatott meg. Néhány távol-keleti tapasztalat: Észak-Koreában az emberek „röghöz kötöttek”, csak hatósági engedéllyel hagyhatják el lakóhelyüket. A halottakról az állam gondoskodik, központi urnatároló helyen helyezik el az elhunytak hamvait és csak évente egyszer, egy napra kölcsönözhetik ki az emberek hozzátartozóikat. Az egypetéjű ikreket kötelező módon állami gondozásba veszik, őket is évente egyszer látogathatják szüleik. A kórházakban középkori állapotok uralkodnak, se gyógyszer, se higiénia, az orvosok érzéstelenítés nélkül műtenek. „Ha nem történt volna meg a 25 évvel ezelőtti rendszerváltás, talán ma Románia is ott tartana, ahol Észak-Korea” – mondta a világutazó újságíró, aki utazásai során meggyőződött róla: bármennyire is panaszkodunk, a világ nyertes oldalán élünk, a Föld lakóinak 80%-a sokkal sanyarúbb körülmények között él, mint mi. „Ez nem jelenti azt, hogy boldogtalanok, a szegény országok lakói sok esetben boldogabban élnek, mint az európaiak” – mondta Lukács Csaba.
A Magyar Nemzet újságírója a tavaly 27 országban járt, 120 000 mérföldet repült és 6 millió forintot költött repülőjegyekre. „Ha nem lennék a Baptista Szeretetszolgálat önkéntese, újságíróként szinte sehová se juthatnék el, mert ekkora költséget egyetlen lap sem engedhet meg magának” – mondta Lukács Csaba. A Nyugati Jelen kérdésére válaszolva azt is elmondta, hogy sokszor volt életveszélyben, az FBI Akadémia kemény kiképzésén is részt vett, ahol extrém helyzetekben próbálhatta ki magát, de legkellemetlenebb emléke Boszniához fűződik. „Amikor kezdő újságíró voltam, túlvállaltuk magunkat, és Boszniában a Szarajevó melletti hegyekben részeg katonák elkaptak és arról vitatkoztak, hogy lelőjenek bennünket vagy nem. Miközben a földön feküdtünk, kezünkkel a tarkónkon, ők pénzt dobtak fel, hogy ezt eldöntsék… Mivel itt vagyok, ez azt jelenti, hogy túléltük, de az átélt halálfélelmet nem lehet elfelejteni” – mesélte Lukács Csaba, aki szerénységével és természetes őszinteségével hitelesítette az elmondottakat.
A beszélgetés egy pohár bor mellett folytatódott az aktuális magyar politikai helyzetről, Nyírő József hamvainak újratemetési kísérletéről, amit a Ponta kormány állított le és más hasonló izgalmas kérdésekről. A Baráti Esték rendezvény befejező részében Lukács Csaba dedikálta Micsoda útjaim… sorozatának első kötetét, amelynek címe Diktátorok könyve.