Egészségpercek – Nyugdíjas találkozó

Egészségpercek címmel szerveztünk nyugdíjas találkozót, október 9.-én pénteken a Kós Károly Közösségi Központban.

A kellemes hangvételű, nyugodt és barátias beszélgetés mellett egy előadás keretén belül szó volt arról is, hogy egészségünk megőrzése érdekében melyek azok a fontosabb tényezők, amelyekre mindenképp oda kell figyelni időskorban.

A résztvevőknek lehetőségük volt megosztani egymással, hogy ki hogyan és miként figyel oda egészségére, a rendszeres és tudatos táplálkozásra, vagy a kellő mennyiségű folyadékbevitelre, testmozgásra stb… Lehetőség volt megbeszélni a témával kapcsolatos felmerülő problémákat, mejek megoldására vagy kiküszöbölésére lehetséges javaslatok is elhangzottak. 

Rendezvényünk célja, hogy az idősebb korosztály számára bíztosítsunk egy olyan közösségi programot, közösségi teret, ahová a temesvári nyugdíjasok szívesen eljárjanak, közösségi programokon vegyenek részt, mivel fontos odafigyelni, különösen az idősebb korosztály körében is az emberi kapcsolatok ápolására és nem urolsó sorban a fizikai és lelki egészség fenntartására.

 

 

 

 

 

 

 

A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap támogatta.