Duray Miklós lesz a Baráti esték vendége

A cikk megjelenése: 2015 április 15

Április 24-én, pénteken 18 órai kezdettel, a Baráti esték előadássorozat meghívottja Duray Miklós író, polgárjogi harcos lesz, aki Hazától a nemzetig címmel tart előadást az Új Ezredév Református Központban, majd egy pohár bor mellett elbeszélget a rendezvény résztvevőivel.
Duray Miklós Losoncon született, szlovákiai magyar politikus, polgárjogi harcos, író és egyetemi tanár. Eredeti foglalkozása szerint geológus. 1968-ban a Prágai Tavasz idején kifejtett politikai aktivitása miatt évekig nem vehetett részt semmilyen közéleti tevékenységben. 1964-től a csehszlovákiai magyar ifjúsági klubok szervezője, 1968-69-ben megalakításától a betiltásáig a Magyar Ifjúsági Szövetség vezetője volt. Tagja volt a Csemadok Országos Elnökségének is. 1978-ban megalapította a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságát, melynek éveken keresztül egyedüli szóvivője volt. A bizottság ellenzéki szervezkedést fejtett ki. Tevékenysége a Szlovákiában élő magyarság kettős nemzeti és politikai elnyomásának megszűntetésére irányult. Duray Miklós aláírta a Charta 77 polgárjogi nyilatkozatot, és szoros kapcsolatban állt az aktivistáival. Aktív részvétele a magyar kisebbség asszimilációs intézkedések elleni politikájában 1978-tól kezdődött, amikor megalapította a többek közt a magyar iskolák tervezett felszámolása ellen tiltakozó Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságát. A következő években megfigyelték, kihallgatták, megtiltották hogy külföldre utazzon, és többször tartottak nála házkutatást. 1982-ben megvádolták az államrend felforgatásával és 1982. november 10-én letartóztatták. 1983 elején még vizsgálati fogságban volt. Mellette foglalt állást a Charta 77 és a Magyar Írók Szövetségének egy része. Külföldi nyomásra felfüggesztették a perét. Még ugyanebben az évben aláírta a Charta 77 polgárjogi nyilatkozatát. A következő évben ismét letartóztatták. Emiatt tiltakozott többek közt az Amnesty International és a PEN Club amerikai tagozata.
Az előadással egybekötve, a résztvevők a Vinum Hungaricum Kft. által forgalmazott borokat kóstolhatják meg. A borkóstolóra és a szervezési költségekre való tekintettel, a beugró 20 lej. A szervezők immár kibővült csapata, a Szórvány Alapítvány, az Új Ezredév Református Központ és Tamás Péter tiszteletbeli konzul, minden érdeklődőt szeretettel várnak!