Baráti Esték kiállítással
2017. március 3-án, délután 6 órai kezdettel sor került a Baráti esték legújabb alkalmára. A Szórvány Alapítány, az Új Ezredév Református Központ és Tamás Péter tiszteletbeli konzul közös szervezésében megvalósuló, borkóstolóval egybekötött kulturális eseményen ezúttal három szegedi képzőművészt láthattak vendégül.
A múlt század során olyan technológiai változások söpörtek végig a világon, amelyek sok szempontból megváltoztatták a közönség műalkotásokhoz való viszonyulását. A teljes élethűséggel megörökíthető fizikai valóság, illetve a különösebb erőfeszítés nélkül korlátlanul sokszorosítható képek és tárgyak világában az alkotók arra kényszerültek, hogy új nyelven szólaljanak meg. A nép által ünnepelt költők és festők százada véget ért és beköszöntött a kontinenseken átívelő háborúk, a követhetetlen technikai ugrások, az erőszak, idegenség és önkeresés korszaka, amelynek legsúlyosabb kérdéseire globális szinten még ma sem adtuk meg a kielégítő válaszokat. Ezt az új és széttöredezett valóságot úgy kellett elbeszélnie az alkotóknak, hogy a nagy elődöktől örökölt szimbólumokat, kifejezéseket és technikákat újra kellett értelmezniük vagy rosszabb esetben akár érvénytelennek kellett nyilvánítaniuk új tapasztalataik fényében. A valódi mélységet kereső alkotó és a rohanó tömeg közötti szakadék nem látszik zsugorodni, ugyanakkor nem mondhatunk le arról, hogy egy napon újra egy nyelvet beszéljünk. Ebben a keresésében siettek a hallgatóság segítségére a Baráti esték sorozat márciusi meghívottai, nevezetesen Aranyi Sándor, Gál Lehel és Deák Zoltán szegedi képzőművészek.
Az egész estés párbeszéd megkezdése előtt a Hódmezővásárhelyről érkezett Pótári György fuvolázott, a tornyosi Tóth-Ugyonka Frigyes pedig gitározott és énekelt. Az előadóművészek segítettek kilépni a hétköznapi kapkodás nyugtalan állapotából, megalapozva ezzel az alkotások – és alkotóik –megértéséhez szükséges nyugodt szemlélődést.
A közös nevezőt keresve az est folyamán nem csak az alkotók meséltek arról, hogyan komponálták meg a teremben kiállítot műveket, hanem a nézők soraiból is kiszólítottak három érdeklődőt, akiket felkértek egy általuk kiválasztott produktummal kapcsolatos gondolataik nyilvános megfogalmazására. Később a spontán benyomásokat ütköztették az alkotásokat megformáló kezek tulajdonosaival. Mint kiderült, nem feltétlenül célravezető egy ismétlődő, verbálisan képletbe önthető szabályt kutatni az alkotások rétegei alatt, hiszen az anyagok a művész szándéka szerint sokszor direkt olyan jelentéseket hivatottak hordozni, amelyek szétfeszítik a nyelvi kereteinket a maguk szubjektív érzelmi töltetével.
Az értelmezéshez keresett kulcs ezért sokszor nem egy rajtunk kívül heverő, tőlünk független dolog, hanem éppen saját magunkban keresendő – mi vagyunk a kulcs saját értelmezésünk megszületéséhez, ezáltal pedig valami megismételhetetlen és behelyettesíthetetlen tapasztalat születik meg bennünk, ami unikálisan a miénk.