Baráti esték Csáky Zoltánnal
Október 30-án, pénteken, 19 órai kezdettel a „Baráti esték” vendége Csáky Zoltán lesz. Csáky Zoltán író, újságíró, televíziós műsorszerkesztő, forgatókönyvíró. Erdélyi származású szülei Sümegen telepedtek meg a második világháború végén, de pár év múltán visszatértek szülőföldjükre, Székelyföldre. Középiskolai tanulmányait a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban, egyetemi tanulmányait a Babeș–Bolyai Tudományegyetem bölcsészeti karán végezte, 1969-től a marosvásárhelyi Vörös Zászló szerkesztőségében dolgozott, 1971-ben a Román Televízió Magyar Szerkesztőségének munkatársa lett. 1989. februárjában települt át családjával Magyarországra, Hatvanban alkalmi munkából éltek, majd a Kossuth Rádiónál, a Magyar Televíziónál dolgozott. 1992-ben egyik alapító tagja lett a Duna Televíziónak. Főszerkesztője és műsorvezetője volt a Heti Hírmondónak, 2001-ben mutatta be az ortodoxia székelyföldi terjeszkedéséről szóló, nagy hatást kiváltó Hagymakupolás honfoglalás c. dokumentumfilmjét. Az Arcélek című portrésorozatában, közel száz közéleti, kulturális és tudományos személyiséget mutatott be a magyar nagyvilágból. 2010-ben a Duna Televízió örökös tagjának választották.
A beszélegtést, a Flauto Dolce együttes, rövid, ízelítő-előadása fogja követni, amely után, a résztvevők a Vinum Hungaricum által forgamazott minőségi magyar borokat kóstolhatják meg.
A borkóstolóra és szervezési költségekre való tekintettel, a beugró 20 lej.
A szervezők, a Szórvány Alapítvány, az Új Ezredév Református Központ és Tamás Péter tiszteletbeli konzul, minden érdeklődőt szeretettel várnak a már megszokott helyen, az Új Ezredév Református Központban (Spl. Morarilor 1/b)!